A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége 10. születésnapja alkalmából, 2018. szeptember 21-én, 10 kategóriában adott át Jubileumi FODISZ Díjakat a Budapesti Olimpiai Központban. Elismerve azokat a kiváló sportolókat, sportszakembereket, sportszervezeteket, partnereket, akik kiemelkedően fontosak a FODISZ életében.
A díjátadóval egybekötött FODISZ 10 Jubileumi Vacsoraest védnökei: Dr. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára, valamint Szekeres Pál, olimpikon, paralimpiai bajnok volt.
A jó hangulatú születésnapi eseményen Toponári Gábor, a FODISZ ügyvezető elnöke köszöntötte és foglalta össze az elmúlt 10 év jelentősebb momentumait. Az est zárásaként pedig Szabó László, a FODISZ elnöke mondta el megható, személyes hangvételű, ünnepi köszöntő beszédét.
Szabó László elnök úr és Toponári Gábor ügyvezető elnök úr mellett a Jubileumi FODISZ Díjak átadásában közreműködött Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest Főváros főpolgármester-helyettese, Csisztu Zsuzsa, a FODISZ mentora, Suba Róbert, a FODISZ elnökségi tagja és Dr. Szőke László, az Országos Fogyatékosságügyi Tanácsának titkára.
E neves rendezvényen Bács-Kiskun megyét a mi iskolánk egy tanuló, és az őt felkészítő tanár képviselte.
Kolompár Mátyás 6-osztályos tanulót a legeredményesebb sportoló teljesítményéért jutalmazták.
Felkészítő tanára Dósai Attila, aki kimagasló felkészítő munkájáért kapott elismerést.