Hagyományainkhoz híven, mint minden évben, iskolánkban idén is méltó módon ünnepeltük meg Jézus születését, s a szeretet ünnepét. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy gyermekeink ne csak otthon, hanem az iskola falai között is átérezzék a meghitt hangulatot, az egymásra figyelést, a szeretetet.
Advent első vasárnapját követő hétfő reggeleken gyertyagyújtással kezdtük a heteket, felelevenítettük e szép hagyományt, ezzel kezdtük a ráhangolást a szent ünnepre.
Minden gyermek –aprók és nagyobbak egyaránt- lelkesen készültek változatos műsorokkal (versekkel, színdarabokkal, énekekkel, táncokkal), szorgalmasan próbáltak, hogy az ünnepségen megajándékozhassák szereplésükkel vendégeinket, tanáraikat, társaikat.
Czombos Csaba képviselő úr ajándékaként e tanévben is csodálatos fenyőfát díszíthettünk, melyet ezúton is köszönünk neki.
Köszönettel tartozunk vendégeinknek, akik elfogadták meghívásunkat, megtiszteltek bennünket jelenlétükkel, és műsorunkat őszinte szeretettel, odaadással figyelték. Sokat jelentett ez tanulóink, és a tantestületünk tagjai számára.
Örömmel tapasztaltuk, hogy a szülők részéről is többen érkeztek, büszkeséggel figyelték gyermekeiket.
Műsorunkat közös énekléssel zártuk, majd a várva várt pillanat is elérkezett: ajándékok kerültek elő a fa alól.
Sok-sok kedves felajánlás érkezett idén is gyermekeink számára, melyet hálás szívvel köszönünk tanulóink és családjaik nevében. Ajándékokat kaptunk az Értük Alapítványtól, a Kisködmön Alapítványtól, a Busi Asztalitenisz Sportiskolától, és vezetőjétől, Busi Lajostól, a Máris Tanya üzemeltetőitől, a Máltai Szeretetszolgálattól, Czombos Csaba képviselő úrtól, a Sorsok Háza intézményétől, valamint Dósainé Irénke néni és Á. Fúrús Piroska néni kedves ajándékát is megkapták tanulóink. Mindannyiuknak az önzetlen szeretetéért, kedves odafigyelésükért óriási köszönettel tartozunk.
A karácsonyi ünnepkört az egyház szokásai szerint a Vízkereszt napján zártuk, végzős tanulóink ünnepélyes keretek között leszedték a karácsonyfa díszeit, és apró ajándékkal is kedveskedtünk ez alkalomból a gyermekeknek.
Köszönjük alkalmazotti közösségünk minden tagjának az ünnepség előkészítésében és lebonyolításában nyújtott segítséget, mindannyiunk közös munkája eredményeként jöhetett létre ez a kedves, emlékezetes karácsonyi ünnep.