Márton napi beszámoló 2024
Klubnapközi
Készítette: Nyerges Attila
Óvoda:
Szent Márton legendával való ismerkedés a mesetörténetet feldolgozásával, és az azt követő rövid beszélgetés által valósult meg. A nap folyamán „Libás mondókát” memorizáltak a gyermekek.
Az elmúlt héten e jeles napra való készülődés jegyében előrajzolt liba formát festettek ki pöttyözés technikával. Számlálás és a mennyiség összefüggését a feladatlap színezésével festették teljesre.
Napközi, 2. és 4. csoport:
A novemberi Klub-napközis foglalkozás keretében, a 2. és 4 napközis csoportokban felelevenítették Szent Márton püspök legendáját,és érmeket készítettünk a püspök címerével.A foglalkozás további részében, a tornateremben vidám, libás, mozgásos játékokkal, jelképes liba fogással hangolódtunk a Márton napi liba lakomára.A délután zárásaként, a konyhában, a tanulók maguk kenték, ízesítették a libazsíros kenyereket, majd jó szívvel kínálták egymást, hogy a népi hiedelem szerint, a következő évben senki ne éhezzen. A foglalkozás mindenk nagyon tetszett.
Napközi, 1. és 3. csoport:
Az 1. és a 3. számú napközis csoport tanulói a Márton napi foglalkozás kezdetén megismerkedtek Szent Márton püspök legendájával. Szituációs játék alkalmával előadták a főbb mozzanatokat.
A mai naphoz kötődő népszokásokat Power Pointos bemutatóval tették érzékletesebbé. A mai foglalkozáson a szövegértés és a digitális kompetencia fejlesztése került előtérbe.
A Márton-napi időjóslási babonák megbeszélése után a gyerekek saját maguk által készített libazsíros kenyeret fogyasztották, mert a hagyomány szerint, „Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik!” tartja a népi mondás.
A foglalkozást a zenei nevelés keretében Márton-napi dalok éneklésével záródott.
Minden csoport nagyon izgalmas programokkal segítette a „Márton” napi népszokás megünneplését. A zsíroskenyérnek egy külön legendája alakult ki eme hagyomány által a Klubnapköziben.
Az iskolánk egyik fő priorítása a hagyományok őrzése és tisztelete. Ezzel a néphagyománnyal is szeretnénk megőrizni, továbbadni a magyar kultúra egyik jeles napját a fiatalabb generáció számára.




