Versmondó verseny 2024

Versmondó verseny 2024

  1. március 25-éntartottuk iskolánkban a versmondó versenyt.

Az esemény ünnepi jellegéhez illően feldíszített, dekorált tornateremlátványa a szorgos kolléganők keze nyomát viselte magán. Nagyon szép hátteret biztosított az elhangzott mély tartalmú versekhez.

Az évente megrendezendő verseny célja a tehetséggondozás, a hagyományőrzés, az irodalom és a költészet népszerűsítése, a költemények által hazaszeretetre, egymás és a család tiszteletére, az igazságosságra nevelés. A készségfejlesztés mellett a versek megtanulása, a versenyen való helytállás fejleszti az érzelmi intelligenciát, az empátia készségét is, hiszen egy-egy költemény előadásakor érzelmeket kell a gyerekeknek átélni és tolmácsolni a közönségnek.

Az alsó és a felső tagozatos gyermekek a versenyt megelőző héten előselejtezőn vettek részt.

A továbbjutó gyermekek szüleikülön meghívó keretében kaptak értesítést a megmérettetésre, hiszen nagyon fontosnak tartjuk a szülői házzal, a családokkal való szoros és jó kapcsolat ápolását.

A verseny résztvevőit és a jelenlevőket Vadkerti-Tóth Tiborné igazgatónő köszöntötte, majd a technikai információkat követően a tehetségek a négy tagú zsűri előtt szavalták el a magyar költők – szeretetről, szerelemről, az élet nehézségeiről, megpróbáltatásairól vagy a tavasz évszakról szóló, olykor szomorú és megható, olykor vidám hangvételű- költeményeit. A versek kiválasztása a pedagógusok széles látóköréről, szép érzékéről és tájékozottságáról vallott.

Az alsó tagozat négy évfolyamát 11, a felső tagozat négy évfolyamát 13 gyermek képviselte.

Alapos felkészültségről tettek tanúbizonyságot a tanulók. Sok tehetséges diák mutatta meg képességeit.

A négy tagú zsűri:

Faludi Éva pedagógus – zsűrielnök

Ladányi Ágnes olvasószolgálatos és helyismereti könyvtáros, pedagógus

Péter-Szabóné Kakuk Márta gyógypedagógus, logopédus

Vadkerti-Tóth Tiborné gyógypedagógus

 

Az alábbi eredmények születtek.

Tanulásban akadályozott kategóriában:

Alsó tagozat

I. helyezett : Petrovics Nikolász (4. osztály)

II. helyezett: Petrovics Amira Virginia (3. osztály)

III. helyezett: Nyerlucz Richárd Szilveszter (2. osztály) és Patai Anasztázia (2. osztály)

 

Felső tagozat

I. helyezett: Kőrösi Levente (7. osztály) és Sáfrán Ferenc (6. osztály)

II. helyezett: Szilágyi Brendon (7. osztály)

III. helyezett: Szilágyi Krisztofer (8. osztály)

Különdíjban részesült:

Balla Kristóf (8. osztály)

 

Beszélni nehéz kategóriában:

Alsó tagozat

I. helyezett: Kolompár Máté (4. osztály)

II. helyezett: Durmics Kevin (1. osztály)

III. helyezett: Kátai Rikárdó Zoltán (3. osztály)

Iskolánkat a Városi Könyvtár által szervezett területi versenyen az alsó és felső tagozatból 2-2 tanuló képviseli.

Gratulálunk a szép eredményekhez.

Köszönjük a zsűri munkáját. Külön köszönjük a pedagógusok eredményes és kitartó felkészítését, amivel hozzájárultak a gyerekek sikeres szerepléséhez.

Figura Tünde

pedagógus

Kiskunmajsa, 2024. 03. 25.