Bábelőadás

  1. május 25-én, csütörtökön a gyermekek a Kisködmön Alapítvány jóvoltából bábelőadáson vehettek részt gyermeknap alkalmából. Két mesét nézhettek meg a Szivárvány bábcsoport előadásában. A tanulók jól érezték magukat, nagyon tetszett nekik a produkció.

Ismerkedés a robotokkal és a robotikával

2023 május hónapban a Kiskunmajsai Arany János Iskolának köszönhetően, akik 6 padlórobotot biztosítottak számunkra alkalmuk volt a tanulóinknak Benke Mariann gyógypedagógus irányítása mellett kipróbálni ezeket az eszközöket. Első osztálytól egészen nyolcadik osztályig minden korosztály a hozzá leginkább megfelelő foglalkozáson vehetett részt. A legkisebbek mesés kereteken belül elnevezve a robotot még a sárkányt kellett, hogy megtalálják a kialakított pályán míg a nagyobbak már egészen magas szinten programozták és vitték végig a kialakított vonalakon a saját robotjukat. A feladatokon keresztül együtt tudtak dolgozni, egymást segítve miközben észrevétlenül is fejlődtek társas- és kognitív képességeik.

Köszönjük a lehetőséget!

Benke Mariann

Sikeresen pályáztak a CSIPET HŐSÖK

 

MESZK Bács-Kiskun Vármegyei Területi Szervezete videó pályázatot hirdetett, általános iskolás diákok részére.

A feladat egy 20-40 másodperc terjedelmű, egészség témájú videó elkészítése volt.

Iskolánk 5 fős csapata „A Mi laboratóriumunk” témakörben készített pályázatot.

 

Csapattagok:

Kőrösi Levente 6. osztály

Kolompár Ramira Tereza 2. osztály

Kátai Rikárdó Zoltán  2. osztály

Kolompár  Lívia 1. osztály

Patai Anasztázia 1. osztály

A film elkészítésében tanulóink segítségére volt: Marton Áron, a Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium 10. osztályos tanulója

Felkészítő tanár: Dr. Balogné Dévai Katalin

A nem mindennapi feladatra izgatottan készült a kis csapat és nevelőjük, aki így foglalja össze a folyamatot: „Megbeszéltük, megírtuk a forgatókönyvet, szakmai segítséget kerestünk, összeválogattuk a pályázatban megadott szempontok alapján a szereplőket, bekértük a szülők írásbeli hozzájárulását a pályázatban való részvételhez. A filmben használt jelmezeket, maszkokat és kellékeket elkészítettük, összeválogattuk. A forgatás délutánja nagy izgalommal, telt, többször megbeszéltük, elpróbáltuk a jeleneteket. A tanulók nagy örömmel, vidáman játszották a szerepüket. Már a film elkészítése is hatalmas élmény volt mindenkinek, de az igazi varázslat másnap következett, amikor viszont láthatták a tanulók magukat a kivetítőn. Akkor még nem is sejtettük, hogy díjazottak leszünk a megmérettetésben. Nagyon várjuk a gyerekekkel a meglepetés díjkiosztót iskolánkban, 2023.június 10-én 15 órakor, amikor egy mobil labor-kocsival Gáspár Laci is ellátogat hozzánk.

Madarak és fák napja

Május 10-e a Madarak és fák napja, melynek alkalmából tanulóinkkal különböző foglalkozások keretében bővítették ismereteiket környezetünkről, a madarak testfelépítéséről, a fák részeiről, szerepükről a természet körforgásában, az állatok és növények gondozásáról. Ökoiskolaként fontos, hogy kiemelt figyelmet szenteljünk a környezeti nevelésre és a fenntarthatóságra.

Lázár Ervin program :Fővárosi Nagycirkusz látogatás

2023. május 24-én a Lázár Ervin program keretében a 8. osztályos tanulók a Fővárosi Nagycirkuszba látogattak. A sztyeppe illata című előadást tekintették meg. Türkmén, üzbég, magyar, mongol, ukrán artistaművészek és lovasok idézték meg az ősi, sámánokkal teli vándorló világot. A cirkusz óriási varázsjurtává vált. A gyerekeket elkápráztatta a hajlékony és vakmerő artisták légtornász száma. A kínai rúdon, a magasdróton bemutatott produkcióktól is elállt a nézőközönség szava. A zsonglőrök és a kristály egyensúlyozó fellépését követően a kazah lovas csoport zárta az előadást. Nagyon jól éreztük magunkat.

Kísérő pedagógus: Figura Tünde

Fenntarthatósági témahét

Iskolánkban 2023. április 24-28. között lezajlott a fenntarthatósági témahét. A tanórákon és a tanórán kívüli foglalkozásokon előtérbe került a környezetvédelem, az állatok és növények gondozása, a hulladékkezelés, a talaj-, levegő-, és vízszennyezés problémái. A fenntarthatóság jegyében együtt ötleteltünk a gyermekekkel, hogyan lehet újrahasznosítani egyes csomagolásokat, kupakokat, palackokat, stb.

Kézműves szakkör keretei között elkészültek a PET palackból és kupakból alkotott ÖKO virágok és méhek.

Öko iskolaként fontos, hogy tanulóink minél több csatornán keresztül értesüljenek a környezetüket érintő veszélyekről és ennek megoldási lehetőségeiről. Célunk, olyan gyermekek nevelése-oktatása, akik egész életük során képesek környezettudatos életmódot folytatni.

Méhek világnapja

Május 20-a a méhek világnapja. Öko iskolaként idén is nagy hangsúlyt fektettünk intézményünkben arra, hogy a gyermekek megismerkedjenek a méhek munkájának fontosságával. Az osztályokban, napközis csoportokban foglalkozásokon szó esett a méhészetről, a méz jótékony hatásáról, a méhek szerepéről az ökoszisztémában

Móra-, tehetség-és családi nap

Móra-, tehetség-és családi nap

A Kiskunmajsai Móra Ferenc EGYMI a Miniszterelnökség megbízásából az Emberi erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett: „A tehetségsegítés feltételrendszerének javítását célzó hazai programok támogatása” című, a Nemzeti Tehetség program NTP-TFJ-22 kódjelű pályázati kiírásra benyújtott, NTP-TFJ-22-0100 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett „Látom, hallom, csinálom!” című pályázata 2 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült. A nyertes pályázat segítségével megvásárolt technikai eszközök segítségével támogatni tudjuk az intézményünkben folyó tanórán kívüli tehetséggondozó munkát, illetve rendezvényeink lebonyolítását.

  1. május 16-án intézményünkben megrendezésre került a Móra-, tehetség-és családi nap.
    Móra-nap

Iskolánk 31. éve viseli Móra Ferenc nevét. A névadói ünnepség keretein belül Vadkerti-Tóth Tiborné igazgató múltidéző beszédét hallgathattuk meg, majd Kolompár Máté verssel köszöntötte vendégeinket.

Ezt követte az elismerések átadása. „Móra csillagok” dicsőségtáblánkra felkerültek volt tanítványaink, akik kimagasló eredményeket értek el az itt töltött évek alatt: Kolompár Adrián, Kolompár János Márk, Keresztes Erik Martin és Szabó Krisztián.

Hagyományainkhoz híven, Kutasi Dzsenna, 8. osztályos tanulónk átvehette a Móra-órát, hiszen iskolai tanulmányai alatt kimagasló eredményeket ért el, intézményünk hírnevét öregbítette.

Felkerültek az alkalmazotti táblára azok, akik már 5 éve intézményünkben dolgoznak: Benke Mariann, Borbásné Vas Noémi, Fekete Lászlóné és Gáspár Tivadarné.

Az elismerések sora a pedagógusokkal folytatódott. „Gyermekeinkért” kitüntetésben részesült: Ágó Dóra, Dömötör Julianna Zsuzsanna, Dósai Attila, Elek Zsoltné, Figura Tünde és Veszelkáné Kovács Ágnes.

„Iskolánkért” kitüntetést kapott: Magony Andrea, Sipos-Szabó Lajosné és Sipos Józsefné.

A rossz idő ellenére a diákönkormányzat elnöke és képviselői a Móra szobornál elhelyezték a koszorút.

„Csillag születik” tehetség tanulóink bemutatkozása

            Meglepetés videóval indult el a tehetségműsor, a nézők Kolompár János Márk előadásában hallgathatták meg Veres Péter: Én nem mehetek el innen című versét. Ezt követően óvodásaink és iskolánk tanulói mutathatták meg a hónapokon át tartó szorgalmas munka, készülődés, gyakorlás eredményét. Benke Mariann összefoglalta a képzőművészeti elismeréseket, míg Ruskó Sándor a sporttehetségekről beszélt. A műsor zárásaként Dósa Imréné Irénke néni szívhez szóló szavait hallgathattuk meg, majd átadta ajándékát a diákok részére.

Családi nap

Ebédidőben megkóstolhattuk a szülők által készített friss, meleg cigány kenyeret és lepényt. A finomabbnál finomabb ételeket boldogan fogyasztotta el mindenki.

A közös lakoma után a tornateremben a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Bács-Kiskun Vármegyei szervezete „Egészséges családokért” programot tartott a jelen lévő gyerekeknek és szülőknek.

A délután további részében szerencsésen elállt az eső, így sor került az „öreg diák”- diák barátságos kispályás labdarúgó mérkőzésre.

A Móra-nap alkalmából tartott klubnapközis foglalkozáson vidám vetélkedőn vehettek részt iskolánk tanulói, amíg 2 csapat versenyzett a tornateremben, addig a többiek Nyerges Attila tanár úr Zene Bohóc foglalkozásán vehetett részt. Majd a hangszerbemutató után a csoportok megcserélődtek.

 

Minden kollégának köszönjük az elmúlt hetek kitartó munkáját, amellyel hozzájárultak a rendezvény sikerességéhez! A vendégeinknek pedig hálásak vagyunk a részvételért és a kedves szavakért!

 

 

 

Anyák napja- 2023

Minden évben van egy kedves nap, amiről sohasem feledkezhetünk meg. Május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük. Iskolánk diákjai is megemlékeztek erről a csodálatos napról. A gyermekek nagy szeretettel készülődtek az ünnepre. Minden osztály egy-egy előadással állt színpadra. Meghívtuk az édesanyákat, a nagymamákat, a nevelőszülőket és az édesapákat is szívesen láttuk. Nagyon szép és könnyfakasztó műsorral álltak ki gyermekeink. A megjelent szülők, nagyszülők meghatódva fogadták a műsorszámokat.

Nem lehet elégszer mondani: Nagyon Boldog Anyák Napját!