MPN 2023 Lélekmozgató programbeszámoló pályázat

MPN 2023 Lélekmozgató programbeszámoló pályázat

A Magyar Országgyűlés döntése alapján 2018 óta, idén hatodik alkalommal ünnepelhettük meg a Magyar Parasport Napját február 22-én.
Iskolánkban kiemelten nagy figyelmet szenteltünk a Lélekmozgató érzékenyítő programok, sportos, játékos foglalkozások szervezésére és lebonyolítására, hiszen EGYMI-ként intézményünk tanulói is érintettek. Így fontos számunkra, hogy az itt tanuló gyermekek egy befogadó közegben, biztonságban töltsék el diákéveiket, illetve, hogy közvetlen környezetük is elfogadja másságukat, támogatást kaphassanak.

A fentieket értelmében, idén az óvodások és az iskolások is részt vehettek parasporttal kapcsolatos foglalkozásokon.

A programok lebonyolítása több intézmény közreműködésével történt.

Könyvtári foglalkozás

Február 22-én a felső tagozatos diákok a városi könyvtárban tekinthették meg a kiskunmajsai Fogyatékossággal élők nappali ellátó intézményi (FONI) közösségének zenés produkcióját. Ezt követően a Konecsni György Művelődési Központ munkatársai előadást tartottak a jelenlévőknek. A program célja az összefogás, az esélyegyenlőség fontosságának hangsúlyozása, az emberi értékek felismerése és a közösségépítés volt. A kiskunmajsai FONI közössége, a művelődési szakemberek, könyvtárosok, intézményvezetők és a Kiskunmajsai Móra Ferenc Óvoda, Általános Iskola és EGYMI közreműködésével létrejött egy olyan rendezvény, amely jogosan viseli a „Lélekmozgató” nevet.

Labdarúgás

Az intézmények közötti együttműködés jegyében a Kiskunmajsai Móra Ferenc EGYMI és a Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola a parasport napja alkalmából házi labdarúgó bajnokságot rendezett. Az eseményre a kiskunmajsai Arénában került sor, ahol három csapat mérkőzhetett meg egymással: az Arany János Általános Iskola és a Móra Ferenc EGYMI sportolói, illetve a már elballagott diákok is visszatértek egy-egy meccs erejéig.

Fontosnak tartjuk, hogy a térség iskoláinak tanulói közös programokon vegyenek részt, hiszen ezen alkalmak során megismerkedhetnek tanítványainkkal, kapcsolatokat építhetnek. Az utókövetést is kiemelt feladatunknak tekintjük, nyomon követjük a régi Mórás tanulók tanulmányait, életét, szívesen fordulnak hozzánk, ha támogatásra, megerősítésre, útbaigazításra van szükségük.

Klubnapközi

            Intézményünkben a 2022/2023-as tanévtől bevezettük a klubnapközis foglalkozásokat. Ennek értelmében a tanulók havonta különböző programokon vehetnek részt, az aktuális ünnepek, szokások figyelembevételével. A februári klubnapközi a parasport jegyében zajlott.

  1. napközis csoport vezetője:

A mai, rendkívüli klubnapközi foglalkozáson a parasport nap tiszteletére, megismerkedtünk a speciális helyzetben lévő embertársaink életével. A sport iránti elköteleződés minden élethelyzetben lehetőség a teljesebb, egyéni sikerekben megélt mindennapok kiteljesedéséhez.

Az iskola területén kialakított 4 állomáson, különböző mozgásszervi és érzékszervi hiányosságokat próbáltunk érzékeltetni tanulóinkkal, mozgásos sport feladatok végzése során.

  1. számú állomás: Tanulóink „közös nadrágba” ugrottak és szimuláltuk egy sziámi ikerpár helyzetét, egy akadálypálya leküzdése során. Az együttműködést, alkalmazkodó képességet igénylő feladat során sokat nevettek tanulóink saját tapasztalataikon és megállapították, milyen nehéz ilyen típusú mozgási akadállyal mozogni. Minden csoport aktívan részt vett a feladatban, ügyesen támogatták, segítették egymást a feladatok elvégzésében.

Balogné Dévai Katalin

napközis nevelő

2. napköziscsoport vezetője:

A Magyar Parasport Naphoz készült a program, amit a tanulókkal elvégeztünk.

A Kovács módszert vettem a sportnap alapjául. Dr.Pásztor Zsuzsa Munkaképesség-gondozás

könyve nagyban segítette léggömbös gyakorlataival a közös munkát a gyerekekkel. Ezek a gyakorlatok bármely korosztály részére nagyon hasznosak lehetnek, hogy a munkabírásuk, fizikai állóképességük, idegállapotuk, a napi munkavégzésre fel legyen készítve.Az izmok könnyed mozgását,és az izmok teherbírását is kitűnően fejleszti a Kovács módszer. A jobb munkabíráshoz a gyakorlatok által többlet energiához jutunk, amely felgyorsítja a vérkeringést, hiszen a szervezetnek szüksége van több oxigénellátásra és a bőséges tápanyag bevitelre a sejtek megfelelő energiaképzéséhez.

A tanulók nagyon élvezték a léggömbös gyakorlatokat, amellyel még a ritmusérzékük, a matematikai készségük, a mozgásigényük, az időérzékük is fejlődni tudott a gyakorlatok elvégzése közben. A gyerekek már nagyon várják a következő léggömbös gyakorlatokat!

Nyerges Attila   napközis nevelő

3.napközis csoport vezetője:

A Parasport Nap alkalmából az 1. számú állomáson a gyerekek párban oldották meg a feladatokat.

Célom az érzékenyítés volt; megmutatni, hogy a látássérült emberek is értékes emberek, akik felé segítőkészen kell fordulnunk, hiszen számukra az alapvető tevékenységek.

is nagy nehézséget okoznak. Megnéztünk több videót a paraolimpikonokról, de a saját tapasztalat a legértékesebb. Szerettem volna, ha „saját bőrükön” érzékelik mindezt.

A látássérült élet nehézségeit mintázva mozgásos tevékenységben vettek részt. A bekötött szemű tanulót társa navigálta az akadálypályán „előre, hátra, jobbra, balra, egyenesen, állj, fordulj” vezérszavakkal. A babzsákokat székeken kellett elhelyezni.

Az együttműködés és az egymásra utaltság e formája szokatlan volt nekik, de nagyon élvezték. Néha vicces helyzetek adódtak abból, ha nem fogadta el a társa vezetését a bekötött szemű tanuló. Az akadálypályát minden pár jó hangulatban, biztonságosan teljesítette.

Figura Tünde

napközis nevelő

4. napközis csoport vezetője:

A Parasport Napja alkalmából a tanulók érzékenyítő gyakorlatokon vehettek részt a klubnapközis foglalkozások keretein belül. Az egyik ilyen állomás a „pókfoci” volt. A tanulók a tornaszobában két csapatot alkottak, azonban a labdarúgás rendhagyóan, ülve történt. A játék elején tisztázták a szabályokat, a tanulók nem állhattak fel, csak ülve, illetve „pókjárásban” közlekedhettek.
A sportolás jó hangulatban telt, azonban a tanulók a gyakorlat végén megfogalmazták a foglalkozás során tapasztalt nehézségeiket. Gyorsabban elfáradtak, nehezebb volt mozogni, együttműködni a csapattársakkal.

Dósai Attila

napközis nevelő

 

Óvodai mozgásfejlesztés

A Móra Ferenc Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Szivárvány óvodai csoportja is csatlakozott a felhíváshoz. A csoportba járó gyermekek egyéni képességeit figyelembe véve állítottunk össze játékos, mozgásos feladatokat. A gyerekek örömmel vettek részt a számukra összeállított „versenyszámokban”. Jókedvtől és kacagástól volt hangos a tornaterem.

Segítőink: Révfy Rozália gyógypedagógiai asszisztens és Szikora Zoltánné dajka

Balog Tünde                                                  Veszelkáné Kovács Ágnes

gyógypedagógus                                                       fejlesztő óvodapedagógus

Rajzpályázat:

A FODISZ MPN2023 Lélekmozgató rajzpályázatban idén is részt vesz iskolánk, 10 pályázati mű került beküldésre, melyeket a felső tagozatos tanulóink készítettek.

Felkészítő tanárok: Ágó Dóra, Benke Mariann

 

Boldogságóra:

Február a „megküzdési stratégiák hónapja”. Idén a boldogságórát összekapcsoltam aParasport Napjával, hiszen erről emlékezünk meg február 22-én. Kiemelten fontosnak tartom, hogy iskolánk tanulóival beszélgessünk erről a témáról, hiszen ők is érintettek.

A foglalkozás keretein belül megnéztük a Lecsó című kisfilmet, egy kerekesszékbe kényszerülő fiatal sportolóról szóló történetet, amely a fogyatékkal élők mindennapi nehézségeit mutatja be. Ez a videó jó alapnak szolgált a téma bevezetésére, a gyermekeket megérintette, együttéreztek a történet főszereplőjével.

A csoporttal próbáltuk összeszedni, hogy milyen problémákkal kell megküzdenünk amindennapok során, a tanulók megfogalmazták, hogy sokszor ezek a gondok apróságok, más,nehezebb sorsú emberek nehézségei mellett.

Az interneten rákerestek különféle sportágakban kimagasló parasportolókra, a szívükhözlegközelebb álló sportot pedig le is rajzolták. Az elkészült műveket a FODISZ MPN 2023Lélekmozgató Rajzpályázatra be is nyújtottuk.

A boldogságóránk nagyon hasznosnak bizonyult, az előítéletek helyett az realizálódott atanulókban, hogy a sérült emberek is lehetnek ugyanolyan értékesek, mint ép társaik.

Ágó Dóra

  1. osztályban vizuális kultúra tantárgyat tanító pedagógus

 

Összegzés

            Az érzékenyítő programokon való részvétel után a gyermekek nagyon érdeklődőek lettek a különböző fogyatékosságtípusok iránt, hogy kinek milyen nehézségekkel kell megküzdeniük a mindennapokban. Több videót is kerestünk az interneten a témával kapcsolatban, amelyek választ adtak kérdéseikre. A tanulók maguk ötleteltek, hogy miként segíthetnek a való életben sérült társaiknak. A lélekmozgató program lehetőséget ad arra, hogy az elfogadás apró magját elültessük a tanulókban, a későbbiekben tudják, hogyan viszonyuljanak a fogyatékossággal élőkhöz. Ezen kívül segít abban, hogy megértsék másságukat, gátat szabjunk a csúfolódásnak. A jövőben is aktív résztvevői leszünk a programnak!

 

Zokni faló, számolós bohóc

 

Páratlan, lyukas zokni rongylabda dobáló, bohócdoboz, fejben számolás gyakorlásához

A Kiskunmajsai Móra Ferenc Óvoda, Általános Iskola és EGYMI, 1. sz. napközis csoportja: páratlan, lyukas zokni rongylabda dobáló, bohócdobozt készített, a fejben számolás gyakorlásához.

A 8 fő, 1 és 2. osztályos kisdiákkal összeültünk és megvitattuk, hogy a környezetünkben milyen már nem használt, eldobásra ítélt anyagokat tudunk összeszedni. Kerültek elő, kisebb – nagyobb dobozok, újságpapír, elrontott fénymásoló papír, tejes dobozok, műanyag kupakok, szakadt pulóver, lyukas és félpáras zoknik.

Kisdiákjaink nagyon szeretik a versengéssel, ügyességgel kapcsolatos játékokat így a nagy papírdobozokból egy bohócformát építettünk. A tartósság érdekében a törzset és a fejet tapétaragasztóval több rétegben bevontuk, újságpapír csíkokkal. Arcát és hasát használt fénymásolt lapokkal hangsúlyoztuk és mosolygós száj-, valamint szív alakú bedobó nyílásokat hagytunk rajta a rongylabdáknak. Bohócunk kezei üres tejes dobozokból, piros, bojtos sapkája egy lyukas pulóver törzséből, még vidáman lelógó lábai a pulóver ujjaiból készültek. Szemeit és orrát műanyag kupakokból formáztuk, kócos haját kevés bontott fonalból alakítottuk ki.

A bohóc hátán nyílásokat vágtunk ki a labdák gyors kiszedése érdekében, melyeket a pulóver maradék részeivel fedtünk függöny módjára.

A bohóc testét a tanulók kézlenyomatainak körbevágott formáival díszítettük minden oldalról.

A rongylabdákhoz összehordott lyukas és félpáras zoknikat, gombóccá gyűrt újságpapírral tömtük nagyon keményre az elsősökkel, és varrtuk be a végét a másodikosokkal.

Játék szabály: A játékos, kb. 2 m-re áll a bohóccal szemben. Ha a bohóc mosolygós szájába talál a rongylabdával, 1 pontot, ha a szívébe, akkor 2 pontot nyer. A jelenlegi 6 labda eldobása után összegezzük az eredményt, a legtöbb pontot szerző tanuló nyeri a fordulót. A számolási képességek fejlődésével tervezzük az egyes dobások értékének növelését.

Az általunk összegyűjtött hulladékok életre keltek, és a számolós bohócunk egyből a csoport kedvencévé vált. A tanulási idő végén, a gyermekek vidám kacagása kíséri a lelkes dobálást és számolgatást, a tanterem előtti folyosó részen.

Felkészítő tanár: Dr. Balogné Dévai Katalin – napközis nevelő

„Itt a farsang áll a bál…”

 

Iskolánkban 2023. február 15.-én megtartottuk VÉGRE a várva-várt farsangot. A gyerekek és a tanárok is nagy lelkesedéssel készültek a nagy napra. Izgalom, titkos készülődés előzte meg a fellépést. Minden csoport tiszta szívvel készült a szereplésre, beleadtak anyait-apait 😊 Szóval a farsang néhány szülő jelenlétéve kezdetét vette.  Az intézményvezető néhány kedves gondolattal megnyitotta a farsangot, majd az osztályok egymás után bemutatták a színvonalas, vicces, szórakoztató jeleneteiket. Volt nevetés, kacagás, füttyszó, sikítozás…Miután a gyerekek bemutatták a produkciójukat, rövid szünet után az iskola dolgozói egy igazán vicces, ördögi produkcióval ajándékozták meg a jelenlévőket.

A program a Nemzeti Tehetségprogram NTP-TFJ-22 kódjelű pályázati kiírásra benyújtott NTP-TFJ-22-0100 pályázati azonosító “Látom hallom, csinálom!” című pályázat egyik szakmai programja is egyben.

A gyerekek láthatták, hogy a felnőttek is tudnak bolondozni, mókázni.

Ebéd után tombola húzással folytattuk a farsangot, ahol minden gyerek megélhette a tombolahúzás izgalmát és szerencsére mindenki tudott valami nyereményt is bezsebelni….A két fődíjat, 1-1 tortát, kedves kolleganőnk ajánlotta fel, köszönet neki.:-)

A tombola húzás után jöhetett a tombolás 😊😊😊 Szóval zene, tánc, közös szórakozás…

Reméljük, hogy igazán feledhetetlen, szép nappal gazdagodhattak diákjaink és nem utolsó sorban mi, felnőttek is.

Boldogságóra: január -Célok kitűzése és elérése

Napközi 1. csoport:

Célok kitűzése és elérése

Első és másodikos kisdiákjaimmal a januári foglalkozás kezdetén meghallgattuk a hónap dalát és közös tánccal hangolódtunk a foglalkozásra.

A folytatásban egy népmesét olvastam fel a „varázsszőnyegen”, melyben a szegény fiú céljait megvalósítja saját boldogságára és édesanyja örömére.

Következő blokkunkban, körbe ülve a „varázsszőnyegünkön”megbeszéltük a Boldogságóra e havi témáját. A rövid-, a közép és a hosszú távú célok jelentőségét, kereteit, tervezhetőségét. Példákat gyűjtöttünk a témában. Rövid távú céljaink közé került a mielőbbi sütemény sütés, középtávú célként megszavaztuk, hogy szorgalmasan gyakoroljuk az olvasást, hogy a tanév vége előtt elmehessünk a városi könyvtárba könyvet kölcsönözni. Hosszú távú célok között a felnőttkori hivatások: kőműves, eladó, rendőr, anyuka fogalmazódtak meg.

A megbeszélés után az asztalokhoz ülve mindenki lerajzolhatta az ő legfontosabb célját, vagy céljait. Az elkészült rajzokat kitűztük a tanteremben.

A foglalkozás végén a hónap dalára táncoltunk, többször újra játszva.

Balogné Dévai Katalin – napközis nevelő

Az ötödik osztályos gyermekekkel a téli szünet utáni első óránkon élménybeszámolót tartottunk. Mindenki elmesélhette, hogy mi történt vele a hosszúra nyúlt szünidőben. Így kerültek szóba az ünnepek, a karácsony, Szilveszter és az új év. Szerettem volna, hogy jobban megismerkedjenek az év utolsó és év első napjához kötődő szokásokkal és azok eredetével. Miután érdekes hiedelmekről olvastunk, mindenki elárulhatta, -aki szerette volna- hogy milyen fogadalmat tett az új esztendőre.
A foglalkozás lezárásaként színes borítékokat készítettünk, amelybe egy malacos levelezőpapírt rejtettünk, amelyre a tanulók ráírták, hogy milyen célt tűznek ki a tanév végére. Az írások titokban maradtak, az utolsó tanítási napon bontjuk ki a lezárt borítékokat, majd elemezzük, hogy kinek sikerült betartania az ígéreteket. Az óra jó hangulatban telt.

Villámlazítás relaxációs gyakorlattal kezdtem a foglalkozást.

A hónap dalát meghallgattuk. A Győzelem Tündér dala alkalmat adott a beszélgetésre. A dal mondanivalója segített átcsatolni a hónap témájára.

A január havi téma a gyerekekhez közel eső téma volt. Megbeszéltük, hogy miért olyan fontos, hogy legyenek céljaink? Miért érdemes elköteleződni egy cél kitűzése és elérése mellett?

Elemeztük a kézikönyv által ajánlott képet. Címet adtunk a képnek és megbeszéltük a mögöttes tartalmakat.

A Segíts rajtam! című történetet elolvastuk és kibontottuk a tanulságot.

Összegyűjtötték a gyerekek az erre az évre kitűzött céljaikat és leírták egy papírra, amit lezártunk egy befőttes üvegbe. Év végén elővesszük és elemezzük a célokat annak függvényében, hogy megvalósult-e vagy nem rávilágítva az okokra.

A foglalkozást a hónap dalának meghallgatásával zártam.

Figura Tünde

napközis csoportvezető

Asztalitenisz Országos Diákolimpia Döntő

Asztalitenisz Országos Diákolimpia Döntő

Intézményünk 6 tanulója 2023. január 19-én részt vett Gödöllőn a
FODISZ által szervezett Asztalitenisz Országos Diákolimpia Döntőn.

A versenyen részt vevő diákok:

  1. Gábor Liviusz Richardo
  2. Szilágyi Krisztofer
  3. Danyi Vanessza
  4. Pongó Kamilla Hajnalka
  5. Patai Richárd Tihamér
  6. Kutasi Dzsenna

A versenyen elért eredmények:

I.helyezés: Gábor LiviuszRichardo (III. korcsoport)

III. helyezés: Szilágyi Krisztofer (III. korcsoport)

  1. helyezés: Danyi Vanessza (III. korcsoport)
  2. helyezés: Kutasi Dzsenna (IV. korcsoport)

Felkészítő tanárok: Dósai Attila, Ruskó Sándor

Kísérő pedagógusok: Ágó Dóra, Benke Mariann