Október 4. – Az Állatok Világnapja

Október havi KLUB-Napközis foglalkozásaink keretében az intézménycsoportjai megismerkedtek az állatok világnapjának alapelveivel, mert az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként is gazdagítják mindennapjainkat.

Ráhangolódásként minden csoportban állathangokat hallgattunk, állatokról szóló mesét néztünk, állatos memória-, vagy párkeresőjátékkal kezdtük a foglalkozást. A gyerekek felismerték és megnevezték a hallott, látott állatokat, jellemezték őket és állatmozgást is utánoztak.

Állatokkal kapcsolatos dalokat hallgattunk és énekeltünk. Megkülönböztettük a vadon élő és a háziállatokat, megismertük a haszonállat és a házi kedvenc kifejezéseket.

Az alsó tagozatosok állatbábokat is készítettek és örömmel báboztak a sünikkel, nyuszikkal, cicákkal, elefánttal, malackákkal a nap hátralévő részében.

Látogatás a Konecsni György Helytörténeti Gyűjteményben

Látogatás a Konecsni György Helytörténeti Gyűjteményben

A 2. számú napközis csoport tanulói 2024. október 7-én a Helytörténeti Gyűjteményben kultúrtörténeti múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt. A gyerekek megismerkedtek a népi életforma jellemzőivel, a gondos háziasszonyok és parasztemberek mindennapjaival, napi teendőikkel. Bővült etimológiai és tájnyelvi ismeretük. A gyermekek szókincse gyarapodott.

Köszönjük szépen a Konecsni György Helytörténeti Gyűjtemény munkatársainak a tárlatvezetést.

Látogatás a Gyűjtemények Háza Babamúzeumában-2024

Látogatás a Gyűjtemények Háza Babamúzeumában

  1. október 2-án a 2.számú napközis csoport a Gyűjtemények Házának Babakiállítását tekintette meg.

A kiállításon szereplő régi babák és egyedi enteriőrök nagyon tetszettek a gyerekeknek. A porcelánból, a textilből készült babák és öltözékeik igazi különlegességek voltak számunkra.

Köszönjük szépen az élményeket a Konecsni György Helytörténeti Gyűjtemény munkatársának.

 

A magyar népmese napja-2024

Iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra, a tehetség gazdagítására, ezért igyekszünk tanítványaink számára minél több olyan programot szervezni a délutáni napközis sávban is, amely segít személyiségük formálásában, bővíti világlátásukat.

A magyar népmese napja szeptember 30., Benedek Elek születésnapja. E jeles napon vendéget hívtunk, Baranyi Ildikó mesemondó látogatott el hozzánk „Bergendóciából”, és szórakoztatta, az élőszavas mesemondás élményével, izgalmas, fordulatos előadásával gazdagította iskolánk közösségét

 

Klubnapközi-2024 Szeptember

2024 Szeptember havi klubnapközi

A napközis munkacsoport tagjai a szeptember havi klubnapközi témájául az ősz témát határozták meg.

Az 1. számú napközis csoport tagjai, az 1. osztályos gyermekek az ősz évszak jellemzőivel és az évszaknak megfelelő öltözködéssel ismerkedtek meg a foglalkozáson, a 3. osztályos tanulók pedig felelevenítették mindazt, amit már tudtak, megtanultak. Iskolánk éves kiemelt feladata a IKT eszközök célzott használata a nevelés és oktatás során, így az interaktív táblán ráhangolásként ismeretterjesztő kisfilmet néztünk meg, ami a beszélgetést elindította. A megfigyelési szempontok magába foglalták az ősz évszak időjárásának, növény- és állatvilágának változásait is.  A Dióbél bácsi és a Lipem, lopom a szőlőt című dalok éneklése után tankockás játékok megoldásával gyarapították ismereteiket a gyerekek. A memóriajáték és a csoportba rendezés feladatait a tanulók gyorsan megértették. Fontosnak tartjuk a környezeti nevelést és az ÖKO szemlélet megismertetését a legkisebbekkel. A kézműves foglalkozás során fatörzset festettek a gyerekek, amit préselt, szárított falevelekkel díszítettek. Ezzel is tanítva őket arra, hogy mi mindenre lehet felhasználni a természet kincseit. Az elkészült esztétikus és egyedi munkák az iskola ÖKO falának és a napközis tanterem folyosójának díszei lesznek. A gyerekek ügyességéről, kreativitásáról az alkotások árulkodnak.

A 2. számú napközis csoportban, a 2. és 4. osztályos tanulók az őszi gyümölcsökről tanultak. Közelebbről megismerkedtek a szőlővel és az almával. A bemutatott gyümölcsöket saját készítésű, vajaskifli karikákkal elfogyasztották a gyerekek. A tanulók ügyesen használták a konyhai eszközöket. Lelkesen szeletelték a kifliket és a gyümölcsöket. Serényen kenegették a vajat. A foglalkozás során, színes papírból szőlőfürtöket készítettek a napközitanterem díszítésére.

A felső tagozatos tanulókkal a pedagógusok beszélgettek az őszről, mint évszakról, az őszi munkákról, a szőlőről, a szüretről. Zenét hallgattak. Énekeltek. Megkóstolták a szőlőt. IKT eszközöket is használtak a programhoz. Mindenki jól érezte magát.

Kiskunmajsa, 2024. 09. 11.

 

 

Eredményes népi kézműves pályázat

1 sz. napközis csoportunk, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza, a Debreceni Kézműves Alapítvány, és a Nádudvari Ady Endre Művelődési Központ együttműködésével meghirdetett, XV. VÁNDORLEGÉNY, Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves pályázaton is megmérettette magát az idei tanévben.

A szervező bizottság a népi játék kategóriában készített, zokni lovacskáinkat kiemelkedőnek ítélte, elismerését fejezte ki és beválogatta a 2024. május 10-24-ig megrendezett Dél-Alföldi és Vajdasági kiállításra. Büszkén mutatjuk be a visszaérkezett Emléklapot és a vidám alkotási folyamatot.

 

Egészségfejlesztés verseny-2024

Egészségfejlesztés verseny

A 2023/24-es tanévben első alkalommal rendeztünk iskolánkban, egyéni, levelező formában, 3 fordulós egészségfejlesztés versenyt.

Az iskolás korosztály jelentős testi, lelki, szociális változásokon megy át. Mindezek mellett a társadalom jelentős elvárásokat támaszt a felnövekvő generáció elé. A helyes egészségvédő szokások kialakulása, döntő fontosságú tanulóink személyes sikereinek eléréséhez.

A verseny célja volt, hogy tanulóink körében népszerűsítse az egészséges életmódot, a környezeti és személyi higiénét, a fogápolást, az egészséges táplálkozást ,a mozgást, valamint a lelki egészség összetevőit. A feladatok során, az alapvető természetismereti és általános műveltségre vonatkozó kérdéseken túl nagy szerepet kapott a kreativitás és leleményesség.

A korcsoportonként kidolgozott feladatlapokat a napközis nevelők és osztályfőnökök segítségével szinte valamennyi tanulónk kitöltötte.

Iskolánk diákönkormányzatának köszönhetően, versenyben résztvevő tanulók a megszerzett ismereteken túl, finom és egészséges ajándékokkal is gazdagodtak.

A verseny ötletgazdája: Balogné Dévai Katalin -egészségfejlesztés tanár

Hősképző a Mórában

Közeledik a nyári szünet, a várva várt vakáció ideje. Az önfeledt játék, a ház körüli munkák, magukban hordozhatják a balesetek, sérülések előfordulását, ezért az 1. számú napközis csoport egy komplex elsősegélynyújtás foglalkozáson ismerkedett meg a steril sebellátás gyakorlatával, a törött végtag rögzítésével, az izolációs hőfólia alkalmazásával, és a mentő hívás gyakorlatával. A foglalkozás lebonyolításában segítségünkre volt Lőrikné Ilcsik Anita, a Magyar Vöröskereszt, Kiskunmajsai területi szervezetének munkatársa, aki a „Hősképző” programmal színesítette napközis életünket. A tanulók nagy igyekezettel és vidáman kötözték, ápolták a sérült macikát és társaikat is. Bízunk benne: hogy mindenkinek baleset és sérülésmentesen telik majd el a vakáció!

Szervező: Balogné Dévai Katalin napközis nevelő

 

Állatasszisztált foglalkozás

Az iskolánk első és második osztályát különleges vendégek látogatták meg június 17-én hétfőn. Füzesi Bea jött el hozzájuk egyenesen Budapestről, akit Szíriusz nevű terápiás kutyusa kisért el. A gyerekek nagyon örültek a meglepetésnek. Megismerkedhettek a különféle munkakutyákkal képek segítségével majd mindenféle bohókás feladatokat hajtottak végre Szíriusz közreműködésével. Személyesen tapasztalhatták meg miként kell egy kutyussal bánni és mekkora élmény amikor együtt kell dolgozniuk.

Nagyon hálásak vagyunk Füzesi Beának, hogy mindezt teljesen ingyen lehetővé tette a gyermekeknek. Köszönjük a nagylelkűségét!

 

Madarak és fák napja-2024

Iskolánk a tanév során nagy figyelmet fordít arra, hogy jeles napjainkról méltó módon megemlékezzünk. Így van ez minden évben május 10-én is, hiszen ekkor ünnepeljük a Madarak és fák napját. Változatos feladatokon keresztül mélyítettük el tanulóink meglévő ismereteit, és nyújtottunk számukra újat.

Óvodásaink az iskola udvarán megfigyelték és megnevezték a növényeket és a fákat, beszéltek azok részeiről és jelentőségükről. A gyerekek megnéztek egy filmet a hazánkban élő madarakról, és meghallgatták a hangjukat. Színes papírból madarat készítettek, gyurmából pedig virágot mintáztak. Dalaik, verseik, meséik szintén a madarakról szóltak.

Az alsó és felső tagozatosok számára összeállított ppt e jeles nap történetét mutatta be, illetve a témához kapcsolódó kisfilmet tekintettek meg a tanulók. Ezt feladatok követték, melyek között volt puzzle, aminek eredményeképp az erdő szintjeivel ismerkedtek meg a gyerekek. A Learning Apps feladat ehhez kapcsolódott, hiszen az állatokat kellett aszerint csoportosítani, hogy melyik szinten élnek. Az óvodásokhoz hasonlóan iskolás diákjaink is megpróbálták a madarakat hangjuk alapján felismerni.  Sok egyéni alkotás készült ezen a napon. A rajz-kézműves szakkörös tanulók kartondobozból fát készítettek, melyre színes madarak is felkerültek, amit festés és színezés technikájával alkottak meg. A 4. számú napközis csoport tanulói felelevenítették a faültetés módját, és az iskola udvarán 3 évvel ezelőtt elültetett fa mellett megállva elgyönyörködtek abban, milyen terebélyes, szép fává cseperedett az egykori facsemete. Volt egy kedves vendégünk is, Csipi, a hullámospapagáj, aki a Madarak és fák napjának legélethűbb szemléltetője volt.

Környezetünk védelme, az állat – és növényvilág megóvása mindannyiunk közös feladata. Ezen a napon erre hívtuk fel tanulóink figyelmét, reménységünk szerint nem eredménytelenül. Bízunk abban, hogy környezetük iránt felelősséget érző, a természet szépségeire rácsodálkozó emberekké válnak majd, ha felnőnek.