Méhek világnapja

Méhek világnapja

Iskolánk Öko programjának megfelelően május 20-án, megemlékeztünk a méhek világnapjáról.

A napközis csoportokban beszélgettünk, filmet néztünk a természet sokszínűségéről, a méhek szerepéről, fontosságáról a mezőgazdaságban, a gyógyításban, az élelmiszeriparban és egyéb területeken.

Megismerkedtünk a méhek által készített: mézzel, propolisszal, virágporral és méhviasz termékekkel.

A legkisebbek báboztak és méhecskét színeztek, a nagyobbak pedig szabad rajz technikával igyekeztek felhívni a figyelmet a méhek védelmére.

A „Tégy jót és legyél példakép!” gyerekpályázat 2024

A „Tégy jót és legyél példakép!” gyerekpályázat 2024

Iskolánk 1. napközis csoportjában, a verseny kiírást látva, azonnal tudtuk, hogy az idén is megkeressük azt a helyet, ahol hasznos lehet a „jócselekedetünk”.

A március 15-i megemlékezésekhez kötöttük, a munkálkodásunkat. Szép nemzetiszín szíveket készítettünk és megbeszéltük milyen fontos, hogy van hazánk, hogy békességben élünk

Kiskunmajsán vannak az alsótemetőben olyan távoli helyekről származó hősi halottak, akik ennek a vidéknek a védelmében vesztették életüket, ezért elhatároztuk, hogy egy „jócselekedettel” adózunk az emléküknek és kapákkal, seprűkkel, gereblyékkel felszerelkezve, apró léptű csapatunk a távoli temetőkertbe vonult.

Nagy öröm és büszkeség volt az 1.-2. osztályos gyermekeknek, hogy kapálhattak, gereblyézhettek, megtisztíthatták a sírokat. A kigyomlált, megszépített hadisírokra az előzőekben elkészített nemzetiszín szalaggal feldíszített szíveket is elhelyeztük.

A jócselekedet végére bizony nagyon elfáradt a kis csapat, de nagyon büszkén rajzolták le a közös munkálkodás emlékét. A jócselekedetünkről fotósorozatot is készítettünk, és a képek, rajzok segítségével, a pályázat kiírásának megfelelően filmösszefoglalóval mutattuk be jócselekedetünket. A kisfilm elkészítésében segítségünkre volt Marton Áron, a Tomori Pál Katolikus Gimnázium tanulója.

A pályázat kuratóriuma díjazásra méltónak ítélte a pályaművet és a jó cselekedetet, ezért a nyár folyamán, Budapesten tartandó díjátadóra meghívást kapott a kis csapat. Izgatottan várjuk az eredményhirdetést!

Felkészítő tanár: Dr. Balogné Dévai Katalin napközis nevelő és Borbásné Vas Noémi gyógypedagógiai asszisztens

 

Móra- Tehetség- és Családi Nap-2024

Móra- Tehetség- és Családi Nap

  1. május 23-án került megrendezésre a Móra- Tehetség- és Családi Nap. A délelőtt folyamán a szülők, gyerekek és az iskola alkalmazotti közössége az igazgató asszony köszöntése után a tehetséges tanulók verses, zenés és táncos előadásai kápráztatták el a nézőközönséget.

A műsort követően pedagógusaink ismertették a jelenlévőkkel az intézményben tanuló gyermekek kimagasló eredményeit a különböző tanulmányi versenyek, sportágak, vers- és mesemondás, illetve a képzőművészetek területén. Ezután a Móra-napi rajz-és totóverseny eredményhirdetése következett.

A hagyományokhoz híven idén is egy 8. osztályos tanuló megkapta a Móra órát kimagasló tanulmányi eredményei és szorgalma elismeréséül. Ezúton is gratulálunk Danyi Vanesszának, aki számos versenyen ért el dobogós helyezést és ezzel öregbítette iskolánk hírnevét!

A tanulói elismerések után a pedagógusok, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők és technikai dolgozók vették át kitüntetéseiket.

Az iskolai névadói ünnepségének következő momentuma a koszorúzás volt, melyre a diákönkormányzat képviselői vezetésével a Móra szobornál került sor.

A nap további részében különféle klubnapközis foglalkozásokon vehettek részt a tanulók és szüleik. Ilyen volt a zenei mozgáspihenő, a játékos sportfoglalkozás, az egészséges életmód a mindennapokban és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Bács-Kiskun Vármegyei szervezetének az „Egészséges családokért” programja.

Levezetésképpen a gyermekek Móra Ferenc nagysikerű ifjúsági regényének filmes változatát, a Kincskereső Kisködmönt tekinthették meg.

A „mozizást” követően a roma gasztronómia került előtérbe, amikor is a gyermekek, a szülők és a pedagógusok közösen megkóstolták a cigánylevest.

Köszönjük a szervezőknek, a felkészítő pedagógusoknak, a NOKS és technikai alkalmazottaknak a szoros együttműködését, a fellépő gyermekek szorgalmas, kitartó felkészülését, illetve a szülők megjelenését! Külön köszönjük Kolompár Klárának, az intézmény szülői munkaközösség elnökének a munkáját, mellyel hozzájárult ahhoz, hogy a roma ételek világába bevezetett minket!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Padlórobotok az iskolánkban

Padlórobotok az iskolánkban

2024-ben ismét 1 hónapon keresztül lehetőségünk volt a Kiskunmajsai Arany János Iskolának köszönhetően padlórobotok segítségével tanulnunk. A 6 padlórobotnak több területen is megmutatkoztak előnyei. A Fenntarthatósági témahét során több osztályban is robotokra alakították a pedagógusok a feladatokat. Minden korosztály a hozzá leginkább megfelelő foglalkozáson vehetett részt. A legkisebbek mesés kereteken belül elnevezve a robotot még a síkbeli tájékozódás fejlesztésében vették leginkább hasznukat, míg a nagyobbak már egészen magas szinten programozták és vitték végig a kialakított vonalakon a saját robotjukat. A feladatokon keresztül együtt tudtak dolgozni, egymást segítve miközben észrevétlenül is fejlődtek társas- és kognitív képességeik.

Köszönjük a lehetőséget!

Benke Mariann

Magyar Vöröskereszt, I. Speciális Csecsemő-és Kisdedgondozási Verseny-2024

2024. május 7-én, Kiskőrösön rendezték meg a Magyar Vöröskereszt, I. Speciális Csecsemő-és Kisdedgondozási Versenyét. A 13 csapat részvételével megrendezett vármegyei megmérettetésen: Danyi Vanessza, Rostás Kamilla, és Szilágyi Krisztofer, 8. osztályos tanulók képviselték iskolánkat.

A jó hangulatú, kiválóan megszervezett versenyen, 3 fős csapatunk, 8 állomáshelyen adott számot elméleti tudásáról és gyakorlati felkészültségéről, csecsemő gondozásból, táplálásból, öltöztetésből, fürdetésből, lázcsillapításból, beteg gyermek ápolásából és elsősegélynyújtásból.

A nemes vetélkedésben iskolánk csapata az előkelő 3. helyezést érte el. Gratulálunk eredményes felkészülésükhöz!

Tanulóink sikeres felkészítését, Elekné Babenyecz Mária és Dr. Balogné Dévai Katalin tanárnők segítették.

 

Fenntarthatósági témahét-2024

Fenntarthatósági témahét

 Iskolánkban április 22-26. között zajlott a fenntarthatósági témahét. Iskolánk minden dolgozójának szívügye a környezetvédelem. Fontos megismertetni a gyerekekkel az állatok és növények gondozását, a hulladékkezelést, a talaj-, levegő-, és vízszennyezés problémáit.Célunk, olyan gyermekek nevelése-oktatása, akik egész életük során képesek környezettudatos életmódot folytatni.

A fenntarthatóság jegyében újrahasznosításra kerültek kupakok, wc papír gurigák és PET palackok is. A pedagógusok minden korosztálynak a számukra leginkább feldolgozható formában közelítették meg a környezetvédelem témáját és a tanórákon a tananyag feldolgozásához készültek ÖKO segédeszközök is.

Anyák napja-2024

2024. május 3.-án tartottuk meg az egyik legszebb ünnepet, az anyák napját.

A gyermekek megható, bensőséges ünnepség keretében köszöntötték az édesanyákat, nagymamákat, nevelő szülőket. Versekkel, zenékkel, különleges „hangszeres bemutatóval lepték meg az ünnepelteket. Minden tanuló saját maga készített meglepetéssel, és virággall ajándékozta meg az édesanyját. Az ünnepi műsor végén az iskolai tanulói közös dalt énekeltek az anyukáknak, nagymamamáknak, nevelőszülőknek.