Gyermeknap

Intézményünk tanulói is részt vettek 2019. május 26-án Busi Lajos által megrendezésre került Gyermeknapon.

A gyermekek számos program közül válogathattak: Ugráló vár, Csúszda vár, trambulin, kézműves foglalkozások, aszfalt rajzverseny, Régi magyar hagyományőrző népi játékok.

A programot színesítette Penni world kígyóbemutató valamint biciklis trial előadás, tanulóin kipróbálhatták a motorozás élményét.

A nap folyamán Karate bemutatót láthattak,  találkozhattak dr. Lala bohóccal.  A szegedi Léghajó színház előadásában megtekinthették Ludas Matyit.

Iskolánk színjátszó csoportja előadta a Négyszögletű kerek erdő c. mesét, tánccsoportunk roma kultúrából adott ízelítőt.  Két verset is tolmácsoltak gyermekeink.

A szülőkre is gondolt a szervező, vendég fellépők voltak: Laczkó Anna és Gábor Péter Yetty musical énekesek.

Az egész napos hangulatos zenét biztosította Csuka Tibor és Bubori Tamás. Tanulóinkat vendégül látta és megajándékozta a Kiskunfélegyházi Mozgáskorlátozottak Egyesülete.

Köszönjük a szervezőknek áldozatos munkájukat.

Continue reading “Gyermeknap”

Móra nap

2019. május 15-én tartottuk iskolánk névadó ünnepségét. 1992. május 15-én vette fel intézményünk Móra Ferenc nevét. A hagyományoknak megfelelően erre a napra tanulóink Móra művekhez rajzokat készítenek, a felső tagozaton pedig Móra-totót töltenek ki. A legeredményesebb tanulók jutalmat kapnak. Continue reading “Móra nap”

Anyák napja

2019. május 6-án, hétfőn köszöntöttük iskolánkban az édesanyákat, a nagymamákat.

Anyák napi ünnepségünkre sok szeretettel és nagy odafigyeléssel készültek a gyerekek a pedagógusok segítségével. Az ünnepi műsoron szívhez szóló versekkel, énekekkel köszönték meg szüleik mindennapi gondoskodását és törődését.

Közös énekléssel, a gyerekek által készített ajándékok – és virágok átadásával zárult az ünnep.

A vendégek meghatódva és könnyes szemmel távoztak a színházteremből.

Nyílt nap!

Tisztelt szülők!

Örömmel értesítem önöket, hogy intézményünk nyílt napot tart 2019.05.08-án szerdán. A nap folyamán pontos képet kaphatnak iskolánk mindennapjairól, hangulatáról.

Várunk minden érdeklődőt szeretettel!

Március 15-i megemlékezés

2019. március 14-én iskolánk 8. osztályos tanulóinak közreműködésével megemlékeztünk az 1848. március 15-ei eseményekről. A gyerekek Kiss Adél Ibolya napközis nevelő közreműködésével 2 héten keresztül szorgalmasan készültek arra, hogy felelevenítsék a forradalom napjait mindannyiunk számára.

Másnap, a városi ünnepségen pedagógusaink mellett több tanulónk is részt vett.

A megemlékezés koszorúját az intézményvezető és intézményvezető-helyettes egy 5. és 8. osztályos tanuló kíséretével helyezte el az emlékhelyre.

Continue reading “Március 15-i megemlékezés”

Országos zsinórlabda verseny

2019. március 1-én, 2-án került megrendezésre Pécsen az Országos Zsinórlabda verseny.

8 tanuló és két felnőtt kísérő ment a megmérettetésre.

Az első nap csoport mérkőzések voltak, ahonnan az első két csapat jutott tovább. Innen veretlenül, csoport elsőként jutottunk be a legjobb 8 közé. A négy közé jutásért szoros mérkőzést játszottunk, amelyet szintén megnyertünk.

A szombati napon már csak két meccs várt a csapatra. Sajnos az elsőt elvesztettük, így az utolsó mérkőzést a 3. 4. helyért játszották tanulóink.

Csapatunk a 3. helyen végzett.

Az eredmény hirdetésnél még egy meglepetés várt minket. Mihálovics Krisztinát, iskolánk tanulóját választották a legjobb lány játékosnak. Continue reading “Országos zsinórlabda verseny”

Farsang

2019. február 26-án tartottuk iskolánkban hagyományos farsangi műsorunkat.

Már hetekkel ezelőtt megkezdődött a lázas készülődés: jelmezek készítése, próbák, színdarab- és tánctanulás.

A gyermekek produkcióira vártuk a szülőket is, akik közül sokan kíváncsiak is voltak gyermekük fellépésére.

Az osztályok tanulói egymás után mutatták be színvonalas produkcióikat, fantáziadús jelmezeiket. Az ötletes, látványos és humoros bemutatókat természetesen hangos tetszésnyilvánítással köszönte meg a nézőközönség. Continue reading “Farsang”

Kapkodd a lábad – sor és váltóverseny

Február 21.-én, Izsákon került sor a Fodisz által megrendezett sor-és váltóversenyre.

5 településről érkeztek gyermekek, hogy összemérjék erejüket a játékos ügyességi feladatokban. A versenyen 10 tanuló képviselte iskolánkat. Mindannyian nagyon lelkesek voltak, aminek meg is lett az eredménye, első helyen végeztek. Felkészítő pedagógus: Dömötör Zsuzsanna

Continue reading “Kapkodd a lábad – sor és váltóverseny”

Megyei terematlétika verseny

November 15.-én Baján került sor, a Fodisz által szervezett megyei terematlétika versenyre. Ezen a versenyen öt számban mérik össze erejüket a gyermekek, ezek a következők: 30 méteres futás, helyből távolugrás, medicinlabda dobás, kislabda hajítás és váltófutás.

Iskolánkat 6 tanuló képviselte. A gyermekek kimagasló teljesítményt nyújtottak . 2 arany, 4 ezüst és 2 bronz éremmel tértünk haza. Danyi Vanessza 3. osztályos tanulónk összetett eredményben megszerezte az 1. helyezést. Ezzel továbbjutott az országos döntőre, amely december 06.-án Budapesten kerül megrendezésre.    Continue reading “Megyei terematlétika verseny”

Iskolai szavalóverseny

A Kiskunmajsai Móra Ferenc Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben 2019. 02. 14 – én helyi ünnepség keretében immár 20. alkalommal tartottuk meg iskolánkban a Szavalóversenyt.

Kellemes Haydn zene töltötte be a rendezvény helyszínét, az iskolai tornatermet. Az ünnepséget az intézményvezető asszony nyitotta meg, Balogné Nagy Zsuzsanna. E rangos hagyományt megtisztelte jelenlétével a Járási Hivatal elnöke – Kiss Melinda is. Continue reading “Iskolai szavalóverseny”